Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem hisznek a fiú és lány közötti barátságban. Hát én nem tartozom közéjük. Kifejezetten sok fiú barátom van, és úgy gondolom, hogy ez jó. Van olyan dolog, amit egy fiúval sokkal könnyebben meg tudsz beszélni, mint egy másik lánnyal. Egy dologra kell odafigyelni, hogy a barátság ne menjen át szerelembe, ennyi az egész. Ha megkérdeznék, hogy ki a legjobb barátom, biztosan elgondolkoznék a válaszon. De alapos megfontolás után rájönnék, hogy egyetlen személy jöhet szóba a rangért. Ő az, aki velem van a jóban, de emellett a rosszban is. Észreveszi, ha valami bánt, és meghallgat. A többiekkel persze jól elvagyunk, de ha sokáig nem találkozunk, egyik nem ír rám, vagy hív fel, hogy megvagyok-e még. Rajta kívül. És bár néha nagyon gyerekes, de mindig meg tud nevettetni. Ezért is esett olyan rosszul, mikor a legjobb barátnőmnek vett csokit valentín napra. És ebben az a legjobb, hogy a barátnőm nem is tudja, hogy tőle kapta. Én pedig fedezek neki... Tudom, hogy nem kéne, de megkért, hogy ne áruljam el neki. Egyikőjükkel sem szeretnék összeveszni, és végülis ez nem egy olyan fontos dolog. A legjobb barátnőm pont az ellentétem ilyen téren. Kevés fiú barátja van, mert egy idő után valahogyan mindenki átmegy a 'szerelem övezetbe'. Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy vajon nálam miért nem? Persze tök jó, hogy ennyien a barátaim, csak kicsit furcsa, hogy egyik sem érez többet irántam. A miért-jét nem tudom, csak úgy nem. Lehet, hogy velem van a baj. Persze a barátnőm nagyon szép, én megértem. A fiúkkal könnyebb megtalálni a közös hangot, mert csak magadat kell adnod. Nem kell úgy rástresszelni arra, hogy mit mondassz, nem fogják ellened felhasználni. Nagyon jókat lehet velük hülyéskedni, és sokat nevetni. Őszintén elmondják a véleményüket, mindenféle hátsószándék nélkül. Nem tudnék meglenni nélkülük, mert fontosak. Egyik iránt sem érzek többet, mint barátság, és ez így is van jól. 

Mikor elolvassátok a címet -A mindennapok hősei- sok mindenki eszetekbe juthat. Én most nem a sportolókra, a tűzoltókra, vagy az orvosokra gondolok -természetesen ők is azok- hanem a személyes ismeretségi körömre. Elgondolkodtam ma azon, amit a zenetanárom mondott, vagyis csinált. A zeneiskola, ahová már nyolcadik éve járok, eléggé megváltozott. Kevés a zenélni akaró gyerek, és kevés a pénz is. De akik oda járnak, azok tudják, hogy milyen is ez az egész. Tudják, hogy mi a zene. A tanárok, akik tanítanak minket, nemcsak kiválóan értenek a zenéhez, nemcsak kiválóan tanítanak, de emberként is odafigyelnek ránk, sok mindent tudnak rólunk. Ha szomorúak vagyunk, egyből észreveszik, és nemcsak hogy meghallgatnak, lelket is öntenek belénk. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Pontosan ezért, az összefogásunkról híresek vagyunk. Szóval visszatérve a Mai nap hősére; Beneveztünk egy versenyre. Már egyik korábbi éven megnyertünk egy összefogási versenyt, szóval van gyakorlatunk. Szavazatokat kell gyűjtenünk Tesco áruházakban. Már az első hetekben két zeneiskola nagy fölényben volt, több ezer szavazatot birtokoltak. Mi a sor végén kullogtunk, de nem adtuk fel. A tanárom mindent megtett, hogy beindítsa a szavazást, interneten hirdette, szólt az összes ismerősének, tényleg csak erre a versenyre koncentrált. Mert végülis mért ne nyerhetnénk meg pont mi. Ugyanannyi esélyünk van, mint a többieknek. A tanáromnak nemrég született kisbabája, kb fél éves lehet (azért tudom ennyire pontosan, mert október elsején, a zene világnapján született). És ő mégis -ahogy ma elmondta- hetek óta járja a Tesco áruházakat, néha teljesen egyedül, és gyűjti a szavazatokat. Ma a zenekari próbáról is késett emiatt. A történet lényege az, hogy mindent megtesz, hogy megmentse azt, ami neki fontos, amit szeret. Bár esélytelennek tűnik, de ő nem adja fel. Ezért tekintek rá hősként. Bárki mondhatná bármire azt rögtön az elején, hogy 'Úgysem sikerül, feladom'. De ő nem tette. Meg sem fordult a fejében. A végsőkig harcolnunk kell céljainkért, a fontos dolgokért, mert ha valamit nagyon el akarunk érni, akkor azt el is fogjuk, nincs olyan, hogy lehetetlen. 

Kedvenc idézetemmel zárnám a bejegyzést:

"Az élet csatáit nem mindig a gyorsabb, vagy az erősebb nyeri meg. De előbb, vagy utóbb az lesz a győztes, aki hiszi, hogy győzni képes!"